Az Európai Parlamentben 2023.október 12-én volt a szőrmementes Európáért indított polgári kezdeményezés meghallgatása, ahol állatvédő szervezetek, tudósok és egykori szőrmeipari szereplők nyomatékosították, hogy az EU-nak végérvényesen be kell tiltania a prémtenyésztést, valamint addig is valós állatjóléti intézkedéseket kell bevezetni a jelenlegi állatállományok védelmében.
Több mint 1,5 millió EU polgár írta alá a szőrmentes Európáért indított kezdeményezést. 20 tagállam már állatjóléti és közegészségügyi okokból, teljesen vagy részben betiltotta a prémtenyésztést, ami egyértelmű jele annak, hogy a prémfarmok nem képesek figyelembe venni és kielégíteni a vadon állatok jóléti igényeit. A prémfarmok végleges betiltására irányuló felhívást több európai parlamenti képviselő, és tagállamok is támogatták.
A prémfarmokon vadon élő fajok egyedeit tartják parányi ketrecekben, megakadályozva, hogy természetes viselkedést gyakoroljanak, illetve kizárólag a prémjükért gyilkolják meg őket.
A prémfarmok egyaránt jelentős kockázatot jelentenek az állatok és az emberek egészségére, és a biodiverzitásra.
Bármilyen jóléti szabályozást is ígérne az ágazat (szőrmeipar), semmilyen szabvány és tanúsítási rendszer nem változtathatja meg a tényt, hogy érző teremtéseket ítélnek arra, hogy egész nyomorúságos létüket apró drótketrecekben töltsék. Vadon élő fajok egyedeit fosztanak meg a szabadságuktól és természetes szükségleteiktől egy olyan termékért, amelynek nincs szükségleti értéke. A szőrmét csak egy szűk, egyre fogyatkozó réteg hiúságának kielégítésére gyártják. Ez elfogadhatatlan, ennek a gyakorlatnak véget kell vetni! – állt ki a prémfarmok felszámolása mellett Mike Moser, korábbi szőrmeipari vezérigazgató.
A parlamenti meghallgatás az európai parlamenti kezdeményezések tárgyalási folyamatának része, melyre az Európai Bizottság várhatóan december közepéig ad hivatalos választ.
Tegnap állatjogi csoportok, EU-képviselők nyilvánosan felszólították Ursula von der Leyen EB-elnököt, hogy az állatjóléti javaslatokat még a jelenlegi parlamenti ciklusban tegye közzé, foglaljon állást a prémtenyésztés betiltását. Nehéz elhinni, hoy bárki is egyetértene azzal, hogy egy szőrmefarmon érdemes létezni. A tudományos bizonyítékok alapján egyáltalán nem meglepő, hogy az európai polgárok határozottan ellenzik a prémtenyésztést. Egyre nehezebb védelmezni a védelmezhetetlent, ha már az iparág egykori szereplői és gazdasági partnerei (szőrmementes divatházak) is ellene fordultak. A pillanat nem is lehetne kedvezőbb a tilalom elfogadására és rendeletbe vételére. Az EB-nek most megvan az esélye, hogy beváltsa ígéretét, hogy az év végéig közzéteszi a teljes javaslatot. – mondta Reineke Hameleers, az Eurogroup for Animals vezérigazgatója.
A prémes állatok tenyésztése és tartása sérti az állatjólét legalapvetőbb elveit. A tenyésztési és tartási rendszerek nem igazodnak az állatok fajspecifikus igényeihez. Ezt komolyan meg kell fontolni az EU állatjóléti jogszabályainak folyamatban lévő felülvizsgálata során. – jelentette ki Johan Lindsjö, a svéd állatjóléti központ – Swedish Centre for Animal Welfare (SCAW) és a svéd Agrártudományi Egyetem állatorvos szakértője.
“Az Európai Parlament meghívására felszólaltam a szőrmementes Európát követelő, több mint 1,5 millió polgár által aláírt polgári kezdeményezés ügyén összehívott nyilvános meghallgatáson.
2000-ben Nagy Britannia világelsőként tiltotta be a prémtenyésztést. Sajnos azonban továbbra is támogatja a szőrmeipart azáltal, hogy lehetővé teszi a szőrmeimportot és a szőrmetermékek kereskedelmét. Ez olyan erkölcsi és politikai képmutatás, amit nem hagyhatunk szó nélkül.
Azóta Európa-szerte már 20 ország betiltotta a prémfarmokat, és idővel még többen fogják ezt megtenni.
Az idő azonban nem az állatok oldalán áll, az Európai Bizottságnak meg kell hallgatnia a szakértőket és a polgárokat egyaránt.
A legtöbb ember számára felfoghatatlan, hogy 2023-ban még mindig állatok millióinak okozunk nyomorúságot egy olyan termékért, melynek nincs szükségleti értéke, csak azért, hogy kielégítsük az egyre fogyatkozó kisebbség hiúságát.
A tilalom nem antidemokratikus: az embernek van választási lehetősége, a kegyetlen szenvedésnek kitett állatoknak nincs.”
Mike Moser, korábbi szőrmeipari vezérigazgató