Vizsgálat indulhat a Master Good ellen

Vizsgálat indulhat a Master Good ellen: „messzire ment a megtévesztés terén”, állítják az állatvédők.

“Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi reklámtörvény és a greenwashing-direktíva harmonizálása lenne jó megoldás erre a problémára. A dohányipari termékek esetében sikerült változtatni, tehát a bizonyítottan egészségkárosító termékeket ma már nem lehet úgy bemutatni a médiában, mintha kulcsot jelentenének egy idealizált, férfias/nőies vagy éppen elegáns világhoz. Pedig az érdekelt iparág lobbija is erős volt. A szigorúbb cigarettareklámok hatása statisztikailag a dohányzási arány csökkenésében mutatkozik meg. Az amerikai felnőtt lakosság körében a cigarettázás a CDC (Betegségellenőrzési és Megelőzési Központok) adatai szerint a kétezres évek eleji több mint húsz százalékról 2021-re tizenkét és fél százalékra esett vissza.”

– tette hozzá Nagy Ervin.

Azt szeretnénk, ha a közvélemény és a vásárlók valós képet kapnának arról, milyen forrásból származik az ételük. Az elmúlt évtizedekben ugyanis az is hozzájárult a húsfogyasztás emelkedéséhez, hogy a legtöbb fogyasztó már nem látja át az asztalra tett állati eredetű termékek és az ipari körülmények között tenyésztett haszonállatok közötti valós kapcsolatot. Ugyanakkor egy termék fogyasztásának egészségügyi kockázatairól is tájékoztatni kell a vásárlót. Ahogy a dohányzással kapcsolatban ez ma már teljesen természetes. A MAVEG-gal karöltve azon fogunk dolgozni, hogy ez az állati eredetű élelmiszerekkel kapcsolatban is megvalósulhasson. Az út nem lesz könnyű, az első lépés az, hogy gátat szabjunk a fogyasztók egyértelmű megtévesztésének. A következő pedig egy, a mostaninál szélesebb körű és őszintébb tájékoztatási rendszer kialakítása lehetne.”

Teljes cikk: https://prove.hu/gazdasagi-versenyhivatal-reklampanasz-master-good-maveg-una-terra/