A nap híre!
Ermelo önkormányzata bejelentette, hogy megtagadja a működéshez elengedhetetlen környezetvédelmi engedély kiadását és visszavonja a meglévő engedélyeit is Hollandia utolsó kacsavágóhídjától!
A döntés a Holland Nemzeti Hivatal nyomozati jelentését követte, mely a működési engedélyekkel kapcsolatos bűncselekmények kockázatait vizsgálja. A jelentés arra jutott, hogy fennáll a “komoly veszélye” annak, hogy a vágóhíd engedélyeit bűncselekmények elkövetésére használják fel.
A Tomassen Duck-To régóta áll a viták középpontjában, 2018-ban kért új építési és környezetvédelmi engedélyeket, melyeket 2024-ben frissítettek. Ez idő alatt azonban környezetvédő és állatjogi csoportok, mint például az Animal Rights NL, akik 2016 óta nyomoznak ellenük, valamint a lakosság részéről is többször érte őket az a vád, hogy törvénysértően működnek.

2025 év elején bírósági ítélet született arra vonatkozóan, hogy működésük nem felel meg a legújabb ammónia-kibocsátási előírásoknak, emiatt elveszítették a környezetvédelmi engedélyüket, de ez nem akadályozta meg a működésüket. Az önkormányzat most végre a határozottabb lépést választotta.
A Tomssen Duck-To hírhedt a rossz állatjóléti gyakorlatáról, a kacsák az átlagosnál is sokkal súlyosabb stresszt és sérüléseket szenvednek el a rakodás és a szállítás során.
Esther Ouwehand, a Holland Állatvédő Párt politikai szakvezetője jelentős, történelmi áttörésnek nevezte a holland kacsaipar végét jelentő döntést.
Gratulálunk!
„Nem a lehetetlent akarjuk elérni, hanem az elkerülhetetlent előrehozni!”